|
|
A tudatos K+F tevékenység hangsúlyos szerepet kap a
cég életében. Egyrészt eszköze a saját termékeink folyamatos
fejlesztésének, másrészt teret ad új technológiák kipróbálásra és az
azok által biztosított lehetőségek bevezetésére a vállalat
portfoliójába. A K+F tevékenységre saját erőből is folyamatosan
áldozunk, ezen kívül rendszeresen dolgozunk olyan uniós pályázati
projekteken, amelyek forrást teremtenek az innovációs tevékenységünk
számára.
Cégünk 2011-ben a GOP-1.2.1-09-2010 program keretében
nyert pályázati támogatást „Új generációs, hazai fejlesztésű komplex
utastájékoztató és jegyértékesítő rendszer” témájú kutatás-fejlesztési
projektjének megvalósítására. A projekt keretében az volt a célunk, hogy
egy az eszközöktől kezdve az alkalmazásokig bezárólag minden
komponensében hazai, moduláris megoldással tudjunk megjelenni a piacon
először az ország, majd a régió közösségi közlekedési szolgáltatóinál.
A projekt megvalósítását 2011. márciusában kezdtük meg, és a munkát
2013. júniusában fejeztük be. A fejlesztés eredményeképp létrejött
megoldásról részletesebben a Termékeink
menüpontban olvashat.
|
|